Bütyök 5.

Bütyök a nővérem.

Hat évvel idősebb tőlem. Mint idősebbre sok terhet tettek rá.

Háztartás, begyújtás, anyánk körüli teendők.

Millió bántást szenvedett el. Ő volt az, akit elő lehetett venni mindenért. A hibás, a felelős.

Gyerek volt még ő is. 

A szidásokon, veszekedéseken kívül, a verése is mindennapos volt. 

Nadrágszíjjal, vasalózsinórral.

Azt a bizonyos vasalózsinórt eldugta. A tükrösszekrény mögé. Apu dühösen kereste. 

Én meg bután odaadtam. Nem kellett volna.

Nővérem rajtam töltötte ki a dühét. A zsinór odaadásért. És mindenért.

 Én voltam a kis szemét, akinek bezzeg nem kell semmit csinálnia.

Első nap mikor megkezdtem az iskolát rá voltam bízva. Együtt kellett mennünk. Már az utca végén elhagyott. Ciki voltam a nyolcadikosnak.

Mikor továbbtanult, ösztöndíjat kapott. Vett randibugyit, lemezeket, sprayt. Kölcsönvettem ezeket, nem volt senki sem boldog, amikor lebuktam. 

Így akartam hasonlítani rá, közel kerülni hozzá, figyelmét megszerezni.

Az első cigit is ő adta a számba. Elszívtam, mert Megfelelni akartam, hogy szeressen kissé.

Falaztam neki. Amikor apánk nem engedte el. 

Az volt a bevett szokás, hogy nekem úgy kellett csinálnom, mintha kimennék a teraszra. Ő törpejárásban jött utánam, úgy lógott meg. A nagy macit bedugtuk az ágyába, mintha aludna.

Persze sokszor lebukott. 

Apuval még durvább lett a kapcsolatuk.

Egy nap nem jött haza. 

Másnap sem. 

Lelépett 17 évesen. Egy cigány sráccal.

Apu utána ment. Úgy jött haza, hogy legalább úri cigányok.Van mindenük. Jó helyen van.

Egy gyerekének jobb lett, élhetőbb lett az élete.

Nem értettem. Sírtam utána. 

Elhagyott. Itt hagyott. Nem bántam volna, ha megint kikapok a hülye bugyik miatt. Bármiért.

Legalább osztozott velem a teherben. 

Az elhagyatottság traumája, első felvonás. Nem pillanatnyi megélésként, mert onnantól ismétlődött az érzés.

Nehezebb lett minden. 

Nem voltam vele tisztában, hogy a terheket együtt cipeltük, egyesültünk az elhanyagoltságban.